Strandolás, ceremónia, temető – viszlát BMN kurzus!

Lépésszám: 27797 Kilométer: 18,91

Utolsó napunk együtt, legalább is a hivatalos kötelező programban. A szombati egész napos kirándulásra nem mindenki jött már el. Reykjavíkban minden sétatávolságra van, ha nem, Elena szerint akkor is 😊 Most kb. egy órát sétáltunk egy kis öbölbe, ott volt ugyanis a strandolás. Egy parkos részen kezdtük a szokásos légzőgyakorlatokkal, nyújtásokkal, majd egy felnőtteknek való mászókát találtunk, ott folytattuk. Aki tudott - és volt, aki tudott –, az függeszkedve mászhatott, aki pedig nem, az kitalálta, mi mást csinálhat. Én simán csak nekidőltem az oszlopnak, vagyis a relaxációs feladatokat tudtam itt csak végrehajtani. De nem unatkoztam: figyeltem a többieket. Sajnos elkezdett esni az eső, így befejeztük a gyakorlatokat, és irány a víz 😊: a Reykjavík város által létrehozott és üzemeltetett Nauthólsvík Geothermal Beach. https://nautholsvik.is/en/ Nauthólsvík Bay: Our Own Ibiza - írja a honlap 😊 Hát lássuk, milyen is az izlandi Ibiza: 😊

A mesterséges lagúna sajátsága, hogy homokos, és a hideg vízbe meleg vizet szivattyúznak, az eredmény így egy olyan frissítő fürdőhely, ahol egyszerre lehet a víz is, a külső hőmérséklet is nyáron 12 °C (ezt a honlapról olvastam, és a hőfokot nem mértem, de kb. így lehetett, a többiek szerint inkább 4-8 fokos volt, hát, ez már nem fog számomra biztosan kiderülni… viszont az kiderült már az olvasó számára, hogy szereztünk konkrét, egyéni tapasztalatokat a víz hőfokáról 😊- és élveztük). Szerencsére most még ez a hely nem mondható népszerűnek a turisták körében, nagyon egyszerű, és bevallom, itt jobban éreztem magam, mint a Kék Lagúnában. Azért hozták létre, hogy aki idejön, fürödjön, és minden, ami ezzel jár. Pont. Nincs luxus, nincs ajándékbolt, nincs csicsa. Az öltözőben a levetett ruhákat egy kosárba rakod – van ugyan értékmegőrző, de eszembe sem jutott használni, minden ment bele a nagy nyitott kosárba, majd a nyitott polcra. Ezután jól letusolsz, és irány fürdeni. Na nem a tengervizes fürdés igényli a zuhanyt: itt ugyanis van két kisebb, tényleg kicsi medence arra, hogy kb. 20-30 ember a melegvízbe beülve élvezze, hogy él, hogy pihen, nem dolgozik, együtt van a családdal, barátokkal, vagy épp egyedül csak. Mi is először a melegvizes medencében ültünk vagy 20 percet. Itt a kiírás szerint a víz a 38 fokos volt. Nagyon jól esett. Az eső is, bár néha alábbhagyott, de senkit nem zavart akkor sem, ha esett. Először nem mindenki volt elég bátor a tengervizes mártózáshoz, de utána majdnem mindenki belement a vízbe, pár percig úsztunk, majd bemenekültünk a másik, tengerhez közelebb eső kis kör alakú melegvizes medencébe. Átmentünk később az elsőbe, ahol kezdtük a fürdést, és itt került sor - esőben, fürdőruhában, izlandi helyi strandolók, mint statiszták részvételével - a hét megbeszélésére. Körkérdésben feladatként kaptuk, hogy átgondolkodjuk, és válaszoljunk arra, hogy a hét során tanult dolgokat hogyan fogjuk az otthoni lehetőségek közé beépíteni, vagyis az iskolai tanításba és saját életünkbe, illetve kollégáinknak hogyan, milyen módon fogjuk itt szerzett tapasztalatot átadni. Itt, a medence partján, - gondolom, a pihenni vágyó izlandiak nem túl nagy örömére – történt meg a tapsolós, vidám, igazi spanyol hangulatú "Certification Ceremony"😊. Akkor már indulásra készen álltunk, vagyis átöltöztünk. Aki maradni szeretett volna, az maradhatott, ezért történt az, hogy az utolsó közös, mondhatni, hivatalos, kurzuszáró képünkön van, aki kabátban mutatja a bizonyítványát, míg mások bikiniben, úszógatyában álldogálnak és teszik ugyanezt. Nagyon kifejezi a kép, hogy milyen utat jártunk be, milyen határokat feszegettünk a héten. Bikinitől a kabátig! Végül is "csak" annyi történt, hogy megtapasztalhattuk testi erőnk végső határait (én biztos), kipróbálhattunk meglehetősen új technikákat, módszereket, hogy bevethető eszköztárunk bővüljön a "body and mind", vagyis test és lélek által, a test és lélek érdekében, a miénk, és a mások testének, lelkének érdekében. Ez utóbbi pár sort már olvashatta az, aki a kezdőlap leírását áttanulmányozta.

Ezek után elbúcsúztunk egymástól, és mint kiderült, a másnapi egész napos déli parti kirándulásra csak alig mentünk a csapatból. A visszaúton Elena már nem jött velünk, volt, aki előre sietett, és a mi kis csapatunk – csak nők, 4 német, 2 magyar – jól el is tévedtünk. Egy temetőben kötöttünk ki, egy szép sétaút vezetett rajta keresztül (kikerestem, Fossvogskirkjugarður temető a neve). A gondozott sírokon olvashattunk, hogy a helyiek még tényleg használják a tradicionális izlandi-skandináv névadást, vagyis nincs családnév, hanem csak a születéskor kapott személyes nevet viselik (amit magyarul "keresztnévnek" vagy "utónévnek" nevezünk) és – általában – az apa nevéből képzett apai nevet. A fiúk a "son", a lányok a "dottír" nevet kapják az apjuk (vagy anyjuk) után. Itt olvasható több az izlandi nagyon érdekes névadásról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Izlandi_szem%C3%A9lynevek . A hamuszórásos helyet is láttuk, csak hogy minél teljesebb képet kaphassunk Izlandról 😊 Akkor még csak sejtettem, hogy ez az a bizonyos hely, de később a temető honlapján megbizonyosodtam róla. Hát jó, halál is az élet(ünk) része…. és az izlandi látogatásunkon valamiért ezt is látnunk kellett, hogy még jobban átérezzük, miért is kezdődött a kurzus neve ezzel: "BODY" - TEST...